2018/04/11

Első videóm - Csukás

Na, ez így persze nem igaz, hiszen jópár éve egyszer még összevágtunk egy timelapset a Fogarasból, aztán a réskamera teszteket is. Meg hát nem ez az első vágásunk sem, mert ezelőtt tizenhat éve működtünk egy csöppet vágóként, de akkoriban még hol volt a hádé, empénégy, meg különben is a Beta volt a filmezés csúcsa. De operatőr mondjuk sosem voltunk. Meg is fog ez látszani.
Két dolgot tesztelünk ez alkalommal. Egyrészt az SJ7 képességeit téli körülmények között, másrészt azt, hogy különösebb beruházás nélkül képesek vagyunk e egy valamire való videót felhányni a Youtubera. 

Az SJ7 hidegtűrése tűrhetetlen. Fél óra működésnél többet ne várjatok tőle, viszont ha beviszitek melegbe, akkor még vígan lehet filmezni vele. A lengéscsillapítója tetszik, de nincs összehasonlítási alapunk. Döntsétek el ti, mire elég ez.


Világosságban a képpel nincs gond, viszont alkonyattól pirkadatig a kézből filmezés elfelejthető. A timelapse funkció is pöpec, sajnos az intervallum nem állítható tetszés szerint. Viszont videónak is megcsinálja, ha úgy kérjük, nem kell több ezer képpel bíbelődni, bár egy jó RAW lehetőséggel érdemes lenne. 


Sajnos a hideg nem engedte, hogy módszeresen vágóképezzünk, ötlettelenül pár snittből kellett valamiféle idővonalat kialakítani. Persze, tudjuk, forgatókönyvvel érdemes csak filmezni, de ez most egy ilyen tesztvideó.

Persze annak idején fenszi vágóprogramjaink voltak a televíziónál, de Grimpix szerint, tél előtt erre alkalmas számítógépről ne is álmodjak. A Windovs Movie Maker viszont a legegyszerűbb igényeket kielégíti, egyetlen projekt során minden ága-boga kitanulható. A Youtube is tele van segédletekkel. Ezt a két percet kb. 4 óra alatt faricskáltuk össze, de ebben benne volt a zene szerkesztése is (kb. 1 óra). 

Na most mondd meg! Zeneszerző lettem. Egy DJ. Hogy hangzik? DJ Grimpix a házban. A Soundation szolgáltatását használtuk. És nem, SOHASEM fordulhatna elő, hogy drop the basst tegyünk egy nótába. Az maga az ántiisten átka lenne. 


Mindig is mondtam, hogy a számítógéppel a hülye is tud zenét csinálni. Sajnos leginkább a hülyék csinálják így. Ti csak tanuljatok meg ügyesen valamilyen hangszeren pötyögni. Ezerszer többet ér.


Mindenesetre, mostantól elképzelhető, hogy videók is lesznek elvétve az Utazásokban. Bár azért az nyilvánvaló, hogy still képekben egy hangyányival jobbak vagyunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése