2017/08/29

Lomnic-mászás feketén

Most Lomnic ormán hol a csúcs-füzet? 
Hova írja Grimpix az üzenet? 
S hogy elnyom minket a TANAP ereje,
nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele.

(Grimpix reménytelenik verse)



Forrás Tátra.infó. Talán a baloldali
zöld útvonal felső részét
sikerült megcsípni.
Szögezzük le, hogy mi rendkívül normakövetőek vagyunk. Tehát soha semmilyen körülmények között nem másznánk a TANAP által tiltott útvonalakat. Értelemszerűen a következő lehetőséget csak úgy hallottuk Grimpix egyik ganxta haverjától. És az sem igaz, hogy Grimpix haverjának pont egy hegyivezető mondta volna, hogy érdemes megpróbálni vezető nélkül is a Lomnicot, mert egyáltalán nem nehéz, és mivel sok a vezetett kliens, az útvonalat is könnyen lehet követni, csak kell sünnyögni a többiek után és úgy tenni, mintha mi is komoly hegymászók lennénk, hiszen ellenőrzésre nemigen kell számítani. Sőt azt sem árulta el a vezető, hogyan lehet a legkönnyebben megközelíteni a beszállást.

A Tátra kevés ingyenes parkolójának egyike pont a Kőpataki-tó (Skalnaté pleso) felé vezető felvonó mellett van. Ez igazából két felvonót jelent a tóig, egy jeggyel, de átszállással a Start-háznál. Felvonóárak itt. A tótól (1764m) indul az felvonó a Lomnic csúcsra, amire elvileg sosincs jegy, de gyakorlatilag nem elképzelhetetlen, hogy reggel korán, a korábban lefoglalt, de nem beváltott jegyekből lehet kapni aznap délutánra. Akkor is érdemes rákérdezni, hogyha kiírták: aznapra elfogyott. Csak retúr jegy kapható, mivel tilos engedély nélkül mászni ezt a falat. De mindegy is, menjenek felvonóval azok akik, nem tudnak maguktól felmászni.
A tóig nem probléma jegyet kapni hétköznap, de érdemes már hét órakor odaállni, hogy az elsők között érhessünk fel. A Kőpataki-tótól indul egy szintén retúrjegyes (nincs túraösvény ide se, csak a régi lezárt turistaösvény nyomai látszanak) székes felvonó a Lomnic-nyeregbe (2190m), ahonnan a vezetett túrák zöme indul a csúcsra - 2634 méterre. Amennyiben a Kőpataki-tóig oda, majd a nyeregig oda-vissza jegyet vennél, 24 euróba kerülne, két kártyát fogsz kapni, amire még kártyánként 2 euró letétet számolnak fel. Mikor leértél, a pénztár mellett van egy automata, amibe bedobva a kártyákat, visszakapod a 4 euródat. Ezt bezzeg nem mondják el.
A nyeregben aztán kell figyelni, ki az, aki nem balra, a Veľká Lomnická veža felé akar lófrálni (állítólag jó hely, be lehet látni a Kis-Tar-pataki-völgybe, meg valami filmet is itt forgattak), hanem jobbra, a csúcsra indul (ezeken a fickókon sisak és beülő van).
Nagyjából a gerinc vonalán felfelé, elég jól kivehető ösvény indul a nyeregből. A falban a GPS használhatatlan, és Grimpix titokzatos ismerőse látott olyan csapatokat, amelyikek letértek erről az útról, tehát érdemes valahogy kipuhatolni, melyik csapat hol akar menni és szépen beállni azok mögé akik az easy-wayt preferálják, vagy egy bénácskább kötélparti után, őket tutti a könnyű útvonalon fogják felvonszolni. Sokan csinálják vezető nélkül is, ezek vagy leigazolt mászók, vagy simán tilosban másszák a csúcsot. Na ezek azok, akik nincsenek összekötve, a vezetett csapatokat a szakember rendszerint kötélen rángatja. A hegyivezetők nem TANAP rendészek, hanem derék hegymászók, ha nem akadályozzátok őket, ejsze nem fognak okvetlenkedni.
Aztán csak menni kell fölfelé. Az útvonal a gerincről féltáv körül beharántol jobbra a falba. Néhol teljesen ösvényszerű, a sziklásabb táblákon viszont követhetetlen annak, aki nem ismeri a járást. Nagyjából az utolsó egyharmadon megkezdődik a láncos/kapcsos szakasz, ha ezt sikerült megtalálni, akkor innentől már sínen vagyunk, nem lehet eltéveszteni az utat. Nem nehéz, ha ferráta lenne, maximum B-C lehetne, a hegymászó besorolást meg sajnos nem ismerjük. De ez nem a Gipsi ferráta, az a nyugati falban van, értelmetlen ide ferráta szettet vinni, csak hülyének néznének, illetve lebuktatna, mert komoly hegymászó olyat nem használ. Egy sling egy karabinerrel elég, az is csak azért kell, hogy szakértőnek látszódj.

A csúcson aztán már ugyanazt kapjuk, mint azok, akik felvonóval mentek fel, viszont ellentétben velük, bármennyit időzhetünk. Például beülhetünk abba a büdöske kávézóba, de minek, mikor kint annyira pazar a panoráma?

Sajnos a Lomnic falát szinte állandóan felhőátvonulások jellemzik, ködben elég nehéz lehet visszatalálni a nyeregbe. Kőemberek jelzik ugyan az utat, kettőt Grimpix ismerősei is összehordtak, de ködben érdemes rátapadni egy vezetett kötélpartira, biztos ami biztos. Ha nincs köd, akkor elég hamar rá lehet bukkanni a visszavezető ösvényre, akár toronyiránt is vehetjük a nyerget, mert nincsenek túl nagy szöktetők.
Grimpix haverja a Kőpataki-tótól gyalog lemenetelt választott, spórlás gyanánt. Lefele remek áfonyás várja a sikeres mászókat. Pár szem áfonya pont 66 euróba kerül. De mivel ez is Grimpix haverjának lelkiismeretét terheli (tud élni, az fix), minket hidegen hagy, hogy pontosan mekkora vagyont is zabáltak fel felelőtlenül. Szóval a TANAP nem cicózik, de nem is árulták a cigányok a bogyósgyümölcsöket az út szélén. A Start háztól meg kis carting járművekkel lehet legurulni az aszfalton sok euróért, az bezzeg nem tilos.

Amúgy, bár a szlovák kiruccanás elején duzzogtunk, hogy a TANAP a legjobb helyeket megtiltotta mászni a Tátrában, a látogatható helyeken tapasztalt nyüzsgés után hajlunk arra, hogy a Lomnic nem bírná el azt a turista-terhelést, ami például a Tengerszemet éri.

* UPDATE. a Tátrainfón tegnap megjelent czikk kicsit megvilágítja, hogy ki, milyen jogkörben mozoghat a hegyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése